Millei Lajos
Könyörgő
Boldogság várj meg! Ne fuss el, kérlek,
ha így rohansz mindig, utol sem érlek.
Láttalak tegnap, Rád mosolyogtam,
ölelő vággyal csak árnyékod fogtam.
Ezt teszed folyton, illanva eltűnsz,
ha fellobog fényed, a szerelemtűz.
Csapdádat érzem, mégis rálépek,
én ostoba, naiv, álmodó lélek.
Boldogság állj meg! Mesélj most szépet,
ülj az ölembe, míg hallgatlak Téged.
Lássam az arcod, hangod daloljon,
bennem bizsergő, bús muzsika szóljon.
Simulj hát rám, mint angyali arckrém,
hitesd el velem, hogy ölel még Napfény.
Hiszek majd én, csak nézz a szemembe,
ringasd a mámort édes végtelenbe.
Boldogság kérlek, maradj, ne menj el,
adj nekem hitet biztató kezekkel.
S hogy kerüljön már engem a bánat,
szórd tele szirommal lélekszobámat.
Boldogság várj! Ne rohanj előlem,
ha kézen-fogsz, bármit kérhetsz Te tőlem.
Hű szolgád leszek, miséző papod,
csak mellettem éld minden áldott napod.