Csillag vagy nekem!
Te csillag, nem hagyod nyugodni lelkem,
Miért szól hozzád minden szavam és versem,
Elérhetetlen vagy számomra, de kínzol,
És napról napra jobban és jobban hiányzol.
Az ész már nem tud parancsolni a szívnek,
Nem találom párját sehol két szemednek,
Rohanok utánad, de nem tudom miért,
Néha látom, néha nem magam előtt a célt.
Tudom, lehet az én hibám egyedül az egész,
Amit nem tud fölfogni emberi józan ész,
Miért jó nekem, hogy elveszítsek egy olyant,
Ami nem volt enyém és nekem nem volt szabad.
Te csillag, átvonultál sötét életem fölött,
Fényt hoztál, de a fény valahol megtörött,
Rám ragyogtál, de lehet csak álom marad,
Hogy érezni akarom szájammal csókodat.
Csupán egy ábránd, vagy talán egy álomkép,
Hinni nem merem, mert igaznak talán szép,
Álmodom tovább, nap mint nap, hogy sikerül,
Hogy kezed kezembe, szívem szíved helyére kerül.
Úgy érzem tehetetlen vagyok most,
És nem kell szívem nap, mint nap taposd,
Nem kell megbánts, nem kell érzést kitépj lelkemből,
Hisz nem tudsz semmit az érzéseimről.
Csak magamra haragszom, ismét az én hibám,
A csillag fönn van, nem érzi érzéseim talán,
Én nem mondhatom és nem is mutathatom,
Mert elűzöm talán az egyetlen csillagom.
Nekem a Nap helyett, csak egy csillag jutott,
Ezért utálok minden hulló csillagot,
És egyszer az enyém is felülről lehull talán,
És még sötétebb lesz lelkemben a magány.