Baranyai Máté
Egyetlen pillanat
az első halk mondat,
a legelső mosoly,
és már akarom,
hogy mondjad!
Az első érintés,
a hűse a fának,
miközben a test kér,
te adnál, de hisz
fáradt...
Fáradt is, értetlen,
szeretné engedni.
Majd akarja
éppen ott, s akkor
engedve szeretni.
Aztán az egyetlen
pillanat már -
mosolyok, mondatok,
vágyak és vad álmok,
melyekben te vagy,
és én vagyok.
Végül az emlékek
szerelemről, bájról.
És a híreket
várni róla mindig:
az egyetlen lányról...