György Emőke
Alkonyban lelt boldogság
Hatvanasok mind a ketten,
Éltek megkeseredetten.
Mindkettőjük társa már csak lelki,
A sors korán tépte mellőlük ki.
De mit ad az Isten nekik,
Útjuk most kereszteződik.
Hetven felé jár dobogó szívük,
Mégis ragyogva úgy fénylik szemük.
Egymás mellett újjá lesznek,
Remélve, félve szeretnek.
Ifjú párként fogják egymás kezét,
Fáklyaként őrzik a szív érzelmét.
Egymás árnyékában lelni
Nyugalmat, új útra kelni.
Örömöt, bánatot megéltek már.
Életük napja lemenőben jár.
Az alkony elárasztotta,
Ezüstös fénnyel megszórta
Életük, melyben sok a barázda,
E szép alkonnyal a sors megáldta.
A terhes szív megkönnyebbül,
Fáradt arcukra mosoly ül.
Könnyebb a kín, nincs súlya gondnak,
Ha pár jó szóval egymáshoz szólnak.
Nyugalomban egymás mellett,
Alkonyi ajándék - kellett.
Nem lehet tudni, mennyi van hátra,
Jó látni őket, örömben járva.
Kökény-égen gyúl két csillag,
Emlékeket visszahívnak.
Hajdani társukat látják bennük,
Úgy szórják rájuk magasztos fényük...