Kun Magdolna
Szeretve várni....
Várlak majd, várlak, még nem tudom hogyan.
Talán könnyes szemekkel - talán boldogan -
lehet, hogy felveszem majd a legszebbik ruhám,
és dupla csókot kérek tõled minden csók után.
Várlak, ahogy senki sem vár - nyáron, télen át -
ahogy szó teszi éber hanggá a néma éjszakát,
s ahogy a gondolatot serkenti a halkuló beszéd,
mikor felhevült indulattól már messze jár az ész.
Én csak várlak türelmesen, mint egy kisgyerek,
kit okossá vált felnõtt mamák csendre intenek,
ha néha túlkacagja önmagát, holtfáradtan, este,
mikor a szendergõ álommanó magához ölelve
mosolyával altatja el -
s csillagfénnyel takarja be a bíbor naplemente.