Szabó Sándor
Tekinteted kék horizontján
szerelemtől részegülten
úszok csókjaid tengerében,
kábultan a mámortól
kebleid domborulatán.
Szorosan átölellek,
hogy ne szakítson el tőlem
a következő pillanat,
de jaj, máris tovaszaladt...
fogd meg a kezem,
soha ne ereszd el,
a szenvtelen elmúlás
nélkülünk rohanjon tovább!