Koosán Ildikó
Még előttem az arcod,
sok kusza vallomásod,
még bennem él a féltés,
még felszítja a lángot.
Lettél a tévedésem,
magamnak megbocsátok;
még elfog a kísértés,
csábítanak az álmok.
Ha közelít az este,
nem jön szememre álom,
emlékeid keresve
a régi parkot járom.
szép pillanatom voltál,
más nem maradt utánad;
őszül, a parkra köd száll,
és dér lepi a fákat.