Juhász Magda
Mért oly távol, mért oly messze?
Hisz veled mindig ünnep lenne.
Ágrólszakadt kis madárka
vagyok nélküled. Én árva!
Szívem minden dobbanása feléd sóhajt,
hozzád vágyna. De nem lehet.
Rideg ez a világ, s beteg,
hiányodtól lelkem reszket.
Pedig tudom, hogy nem lehet.
Mit akarok, mire vágyom?
Elmondom, ha megtalálom
rá a szavam. De most nincsen,
csak ott belül sajog minden.
Minden vers, mit egykor írtál,
szép szerelmes sorok égnek,
parázslanak, visszatérnek.
Nekem szólnak, neki szólnak?
Oly mindegy már! Veszem bóknak,
mint a méhet a virágok,
vagy mint késő éji álmot úgy fogadom,
s amíg élek, szép csendesen
a szívemen elringatom.