Kristóf Maximilan
"... Amíg nem voltál, nem ismertem a szerelmet,
a szenvedélyt,csak illúzióim voltak.
Megismertem a földi lét értelmét,
az összetartást, a szeretetet...
A közös szerelmünk megszületését....
Amit adtál szerelmet, szenvedélyt, csodálatos rezgéseket,
mindig egyszerre működő lelki extázist,
- ezeket az érzéseket nem ismerném soha.
Megismertem azt az érzést, hogy becsüljem a Nőt,
visszaadtad a hitem, hiszen a boldogságot
előtted még hamvában sem ismertem.
Mennyi érzés, szenvedély, érték van még bennünk!
Teletűzdelve a múlt tovaszárnyaló emlékeivel,
erre építve a mában a holnapot.
Nélküled nincs élet, nincs levegő,
nincs érzelem, nincs ok,
nincs kezdet, nincs vég sem.
Te a teljes élet vagy számomra és minden más
csak foltos emlék lehet csupán vagy képzelet.
Te a valóság vagy, az egyetemes mindenség
- a beteljesülés legmagasabb foka,
az emberi érzelem maximuma,
az élet legfényesebb gyémántja,
az Isteni megtestesülés
legszerethetőbb és legemberibb lénye.
Bárcsak a tudatodba tudnám adni
azt a magasztos szenvedélyes szerelmi érzésvilágot,
amit érzek irántad.
Ha a jó Isten emberi nyelven beszélne,
a Te hangod Isteni himnuszként szólna
és a szeretet és érzékiség rezgéseit ötvözve
megnyugtatná a világot... "
