Ábrányi Emil
Oly szép, mikor bús, hosszú éjszakára
A láthatárt új hajnal fonja át.
Pirul az ég s az ébred, sötét föld
Boldog sejtésben sírja harmatát.
Mikor rám néztél, mélyen elpirultál,
Míg szép fejed szelíden meghajolt.
Ó Kedvesem! E bűbájos pirosság
Kezdődő üdvöm hajnalpírja volt.
Ha gondolok rá, nedves lesz az arcom.
Halk permetegként hull a könny oda.
Ne félj! E könny itt hajnalodni kezdő
Boldogságomnak csendes harmata.