Anikó Habovszki
Szeretlek, mint gyöngyvirág a napot,
csak veled szeretem ezt a nagy világot,
imádlak, szeretlek, másképp ez nem lehet,
hisz ez a szeretet élteti lelkemet.
Az én szívem csak is érted dobog,
az én szemem csak miattad ragyog,
az én boldogságom temiattad teljes,
az én mosolyom csak rád nézve kedves.
Imádom bársonyos kezed szorítását,
ilyenkor feledem bánatom világát,
reszketve várom szoros ölelésed,
szívszorítón szép a te nevetésed.
Szeretlek, mikor kedvesen szólítasz,
imádlak, ha magadhoz erősen szorítasz,
csak veled kerek, gyönyörű a világ,
mert az én szívem nagyon-nagyon imád.
Velem vagy minden percben, órában,
velem vagy, bárhol vagy a világban,
velem vagy, mikor dolgozok, s pihenek,
velem vagy, mikor álmodok, s mikor ébredek.
Az én szeretetem oly vadítón hatalmas,
ha összedőlne, maradna óriás romhalmaz,
szeretlek kimondhatatlanul, mégsem fáraszt el,
tudom, hogy minket a halál sem választ el.