I . László Prilke
Fellegek felett
csillagok alatt,
jár a képzelet ha látom arcodat
oly nagy csoda vagy!
Némaság fogja
leszek álmomban,
nézlek a holdon át szüntelen karolva az éjen át!
Lelkem szárnyait
szivem vágyait,
te keltheted fel fényes
sugaraim egymagad.
Csak te kelted fel
csak te érdemled,
csak neked dalol,
bennem a képzelet!
Álmodom nappalom
álmodom éjelem
álmomból nem ébredem.
Zeng a tér,lelkem enni kér!
Zeng az álmom,követel mindenem mi él!
Lelkem szárnyait repteti a szél,
hozzád szólok szüntelen,
hozzád szólni kéj!
Bizsergeted lényem
aranyozod létem,
ezért minden léptem,
belőled merítem!
S szüntelen nézlek,
némán csak várlak,
addíg míg élek
csak téged látlak
téged nézlek.